Vérten a második félidőben kisebb sérülése miatt nem játszott. KÖKÉNY BEA JEGYZETEI„A meccs végére sajnos kijött a rutinbeli különbség a két csapat között, a norvégok nagyon jól védekeztek, a mi támadásaink pedig kicsit szétszórtak lettek a hajrára. Herr Orsolya egyértelműen a mezőny legjobbja volt, és úgy gondolom, hogy egyrészt a huszonöt kapott gól az olimpiai- és Európa-bajnok Norvégia ellen nem rossz eredmény, másrészt szerintem ma is lehetett volna szorosabb az eredmény, akárcsak tegnapelőtt, mert 45-50 percig partiban lenni a világ jelenlegi legjobb csapatával nagy dolog. A románok elleni meccshez képest pedig határozott fejlődést látok, hiszen ott mindössze húsz percig tartott ez a jó játék. Japánt szerintem meg tudjuk verni holnap, és jöhet a középdöntő. ”Csütörtökön - közép-európai idő szerint 14:15-től - a japánok következnek.
Amennyiben a két győzelemmel és két vereséggel álló magyarok pontot szereznek, bekerülnek a középdöntőbe, azaz a 12 közé. 2009-ES NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNAC CSOPORT, 4. FORDULÓMAGYARORSZÁG - NORVÉGIA 19-25 (11-11)Gólszerzők: Vérten 3, Bulath 3, Zácsik 2, Szucsánszki 2/1, Kovacsics 2, Tóth K. 2, Juhász 2, Tomori 2, Bódi 1 ill. Riegelhuth 6/3, Löke 5, Alstad 2/2, Nöstvold 2, Breivang 2, Frafjord 2, Edin 2, Herrem 2, Johansen 1, Lunde-Borgersen 1 27 Újabb norvég hetes belül védekezésért. Alstad nagy erővel a hálóba lő. A másik oldalon Vérten Orsolya szerez fontos gólt. 4-5 26 Gyönyörű magyar helyzet végén Szucsánszki a kapusba lövi a ziccert.
Bódi jobb szélről szerzett gólja után több lövés elakadt a norvég kapusban, és a megszerzett labdákkal indult a rivális, s 3-1-re ellépett. Mindkét oldalon jó volt a védekezés és támadásban sok a hiba, így viszonylag kevés gól esett az első negyedórában. Bulath bombája 5-5-öt ért, aztán Tomori révén fordított a magyar együttes. Herr több ziccert is fogott, és a minimális lépéselőny megmaradt. Két rossz passz elég volt azonban, hogy az olimpiai bajnok fordítson, és 9-8-nál, a 24. percben Mátéfi Eszter időt kért. A szünet előtti hajrában a norvégok is kapkodtak, ők is próbálták rendezni soraikat.
Idén az összes kamion Európa-bajnoki futamot élőben adja a Budapest - Szalai kimaradt, Kleinheisler kezd, Elek lett Gera. Forrás: Hamarosan kezdődik a Magyarország-Norvégia, íme a kezdőcsapatok. Élő közvetítés
Szívósan küzdött a kontinensbajnok, szinte minden passzal a beállós Lökét keresték, aki duplájával fordított. Az utolsó negyedóra 18-17-es északi vezetésről indult. A két kapus remekelt, különösen Herr, de azt ő sem tudta megakadályozni, hogy sorozatban dobjon gólokat a rivális. És mivel ekkor már kevesebb mint tíz perc volt hátra, 22-18-nál Mátéfi időt kért, hátha sikerül a bravúr. A magyarok a kritikus szakaszban 13 percig nem találtak be Lunde-Haraldsennek, ezzel el is dőlt a két pont sorsa. Az utolsó húsz percet 10-2-re nyerte a norvég gárda.
Női kézi-vb: hat góllal jobb volt nálunk az olimpiai bajnokAz első félidő kiegyenlített játéka után az utolsó tizenöt percben átvette az irányítást Norvégia, és megnyerte a mérkőzést az addigra fizikálisan és pszichésen is elfáradó magyar csapat ellen. Herr Orsolya szenzációsan védett. Mátéfi Eszter csapata Japán ellen készülhet csütörtökön, amit meg kell nyernünk. 12 30 Pontatlan mindkét csapat, hiba hiba után a támadásoknál. Azonban senki nem tudja kihasználni a másik hibáit. Bulath Anita azért kiegyenlít. 5-5 Herr Orsolya ráadásul véd.
Tomori lőtte a megszokott átlövésgóljait, Kiss Éva sem védett rosszul, és bár rengeteg volt a technikai hiba, 9-7-re még nálunk volt az előny. Tizennyolc perc után azonban szétesett a védelmünk, elbizonytalanodott a támadójáték, és bár 4-0-s norvég roham után Böhn kapitány időt kért, semmit sem tudott tenni. Az első félidő utolsó tizenkét percét 9-2-re vesztette el a válogatott, ekkor már látszott, isteni csoda kellene a győzelemhez (11-16). Frafjord ezúttal nem hozta gólerős játékát Szünet után ugyan Görbicz kettő és Vérten egy góljával 17-14-re még felzárkózott a csapat, ám jött egy buta Kovacsicz-kiállítás és pillanatok alatt 21-14-re nőtt a különbség. A támadójátékra azt se lehetett mondani, hogy akadozik, mert egyszerűen nem volt, Lunde Haraldsen nem egy és nem két lövést fogott meg két kézzel úgy, mintha laza hazaadásról lett volna szó.
2, Triscsuk, Bulath 2, Klivinyi, Szekeres, Tomori 3, Vérten 4, Vincze M. hetesek: 2/0, illetve 3/2kiállítások: 8, illetve 6 perc Az élő közvetítésA bírókat is hibázhatják női kéziseink Karl Erik Böhn a magyar sajtónak arról beszélt, hogy csapata mindent megtesz az elődöntőben, és a magyar válogatott még nem játszott úgy, ahogy valójában tud, azt vetítette előre, hogy reménykedik egy esetleges bravúrban. A Tv2. no portálnak ellenben azt mondta, nem fogják megadni magunkat, de realista emberként azt mondja, nagyon örül a bronzéremnek. A magyar újságok és portálok mindenhol arra helyezték ki a csatát, hogy Böhnnek élettársa, Heidi Löke ellen kell vezényelnie a csapatot, a győri beállós azonban elszólta magát, és péntek este lenyilatkozta, már hetek óta szakított párjával. Tomori ritkán tréfálta meg a norvégok győri kapusát Ilyen előzmények mellett - és annak ismeretében, hogy Szabó Valéria helyére Vincze Melinda került a keretbe - érdekes mérkőzést vártunk, és 18 percig nem is kellett csalódnunk.
Folytatódott a norvégfóbia a kézi-Eb-nMindössze tizennyolc percig tudott méltó partnere lenni a címvédő, olimpiai és világbajnok Norvégiának a magyar nőikézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjében, ám végül 30-19-es vereséget szenvedett. Vasárnap a bronzérem még meglehet a szerbek ellen. Eredmény, Eb-elődöntő:Norvégia - Magyarország 30-19 (16-11)Belgrád, 4000 nézőv: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (francia)Norvégia: Lunde Haraldsen, Solberg (kapusok) - Naess, Oftedal, Alstad 3, Löke 2, Breivang 3, Lunde Borgersen 1, Edin 6, Frafjord 1, Björndalen, Sulland 1, Riegelhuth-Koren 6, Gosse 2, Jakobsen, Herrem 5Magyarország: Herr O., Kiss É. (kapusok) - Bódi, Kovacsicz, Rédei-Soós, Görbicz 6/2, Kovacsics, Szucsánszki 2, Szamoránsky P.
A gyors indításokból Edin mellett a két szélső, Riegelhuth-Koren és Herrem is rengeteg gólt dobott, lehetett is rohanni, a magyarok ugyanis hatvan perc alatt huszonháromszor adták el a labdát. Riegelhuth-Koren megbízható volt a jobbszélen Nálunk érthetetlen módon az eddig megbízhatóan teljesítő Rédei-Soós egyáltalán nem kapott lehetőséget, Bulath és Klivinyi is csak a hajrában léphetett pályára, Vincze behívása pedig azért vált értelmetlen húzássá, mert pályára nem lépett, de Szabó hiányában Szamoránskynak végig kellett brusztolnia egyedül a meccset védekezésben és beállósként támadásban. Az 51.
[[folyó>>>>]+] San Marino Észtország élő közvetítés 26 Női kézilabda vb 2021 tv közvetítés, live stream Magyarország–Szlovákia 20.30 (M4 Sport, m4sport.hu) Élő közvetités a